A pedikűr története, avagy a lábápolás és a lábak egészségének jelentősége
A két lábon való járás nagy megterhelést jelent a mozgás szervrendszerére, különösen a gerincre és a lábakra. A láb az a test perifériáján lévő testrész, melyre a történelmi korokban elég kevés figyelmet szenteltek. A lábak amputálása nagyon gyakori volt. A lábon kialakult sérüléseket, meglévő sebeket nem figyelték, tudták szakszerűen kezelni. A sebeket nem tisztították, nem fertőtlenítették, így azok elfertőződtek, kialakultak a már nem gyógyítható fekélyek, a lábat amputálni kellett.
Az emberiség történeti fejlődése során az emberi test működésének normától való eltérését mindig is megpróbálták valahogy kezelni, gyógyítani. A gyógyítás története egyidős az emberiség történetével. Az őskori közösségekben gyógyító feladatokat eleinte a közösség varázslói végezték. A gyógyításnak nevezett rituáléjukhoz felhasználtak a növényeket, és támaszkodtak a tapasztalatikra, megfigyeléseikre.
Hogy zajlott a „pedikűr” a különböző társadalmakban?
Az ókori társadalomban a papok vették át a gyógyító varázslók szerepét. Tevékenységüket a templomokban, kegyhelyeken végezték.
Ugyanakkor már az ókorban elkezdett kialakulni a világi orvoslás is. Kínában már az i.e. 200-ban állami fizetéssel rendelkező – ezért a lakosságot ingyen gyógyító –, a papoktól teljesen független orvosi kar.
Egyiptomban a fáraóknak saját orvosaik voltak, igaz, hogy ez csak a kiváltságosoknak járt.
Az ókori Görögországban is kialakult a világi orvoslás. Csak a megfelelő iskolát végzett világi személyek gyógyíthattak. Az ókori Görögországból került ki az orvos történet egyik máig legnagyobb alakja, Hippokrész. Ő volt az az orvos, aki rendszerbe foglalta és leírta az orvostudomány elméleti és gyakorlati alapjait, tudnivalóit. Ezek egy része – az orvostudomány fejlődésének ellenére – még ma is érvényes.
Mikor válik szükségessé a szakember által végzett gyógypedikűr?
A pedikűr története egészen az ókori Egyiptomra nyúlik vissza. A lábak ápolása és kényeztetése hosszú időn át csupán a kiváltságosok számára volt elérhető. Ide tartozott pl. a mindennapos fürdőzés, valamint a bőr és a körmök rendszeres ápolása is. Az ókori egyiptomi királynők fürdési szokásairól számos feljegyzés maradt fenn: körmeiket élénk színekre festették, kezüket és lábukat pedig gazdagon díszítették arany ékszerekkel.
Indiában már a kezdetektől rendelkeztek a kéz és körömápolás ősi titkának tudásával. A természet adta lehetőségekkel élve, növények és ásványi anyagok színének használatával készítették el a henna festés különböző színeit. Bőrüket és körmeiket az Indiai kultúrának megfelelő motívumok használatával, minden ünnepi alkalomra, különböző formák és színek használatával díszítették. Indiában a henna díszítéssel ma is őrzik a test díszítés hagyományait. A henna díszítés ismert és használt test és köröm díszítő technika világ szerte.
Japánban a gésák lábára különösen figyeltek. Minél kisebb volt a gésa lába annál értékesebb volt, ezért már gyermekkorban a lábujjakat a talp felé fordították, szorosan lefáslizták. 14 éves korukra visszafordíthatatlan láb deformitást értek el ezzel a drasztikus embertelen módszerrel. Egy felnőtt gésa lába 18 cm-es volt csupán.
Mit jelent ma a pedikűr és a lábápolás?
A mai kor emberének egészen más az életmódja, az étkezési szokásai, a mozgás igénye, a test és azon belül a lábápolási szokásai. A rövid történelmi összefoglalóból is látszik a lábápolás koronként mást jelentett. A civilizáció fejlődésével sajnos a lábak egészségi állapota sokat romlott. Kevés, nem megfelelő minőségű mozgás, a különböző keringési betegségek egyre gyakoribb problémája magával hozza, hogy ma elsősorban nem az esztétikai pedikűr, hanem a gyógypedikűr amire a lábaknak szükségük van.
Miért fontos manapság a rendszeres pedikűr?
Ma már mindenki számára elérhető szolgáltatás a pedikűr. A pedikűr szalonban történő lábak kezelése mellett, nagyon fontos a rendszeres, lábnak megfelelő otthoni lábápolás. A hatékony otthoni láb bőr és láb köröm kezeléséhez a pedikűrös szakember tud hasznos tanácsot adni.
Tudtad? A pedikűrnek különböző fajtái vannak:
- Esztétikai pedikűr
- Gyógypedikűr
- Gyógyító pedikűr
- SPA pedikűr
Olvass tovább a a témában itt.
A cikket írta: Róth Éva, lábápoló mester, pedikűrös szakoktató.





