MIÉRT VÁLASZD A PEDIKŰRÖS SZAKMÁT?
A lábak ápolása, mióta két lábon járunk a földön, szükséges, tehát a pedikűrös szakma. Természetesen minden kornak megvolt, van és lesz a maga lábápoló kultúrája. Jelenlegi világunk felgyorsult és folyamatos változáson megy keresztül, amit minden szakma megérez, így a pedikűrös szakma is.
Ma már nem elég az, hogy valaki elvégezte a szakmájához szükséges alapképzést, tehát pedikűrösként a Lábápoló OKJ-t és rendelkezik az alapképzésen megszerezhető bizonyítvánnyal, diplomával, oklevéllel.
Folyamatos tanulásra van szükség.
Karrierlehetőség folyamatos fejlődéssel, nem csak egy szakma
A pedikűr szakmában is jelen van a folyamatos változás. Ahhoz, hogy pedikűrösként naprakész legyél a szakmádban ma már nem elég az, hogy évek óta aktívan dolgozol. Sokan erre hivatkozva mondják: “Az évek alatt annyi lábat kezeltem, van elég gyakorlatom. Nekem már nem kell képeznem magam, mindent láttam és tudok, nekem a továbbképzéseken nem tudnak újat mondani, mutatni”. Mi úgy tapasztaljuk, mindig van új a nap alatt.
Hiszen ma már nem csak szívvel lélekkel dolgozunk, mint 10-20 évvel ezelőtt, hanem törekszünk egy szakmai karrier kiépítésére is, ami folyamatosan felfelé ível, sikeres. Nem csak anyagilag jövedelmezőbb, de felbecsülhetetlen az az önbizalom, amit nyerünk a fejlődés és tanulás során. Ezt pedig csak új információ szerzésével, továbbképzésekkel és a szakma iránt való nyitottsággal érhetjük el.
A PediKlub megújult képzési rendszere, a hozzá tartozó teljesen új szemléletre épülő képzési programmal igyekszik minden pedikűrös segítségére lenni abban a szakmai karrier kiépítésében, amit célul tűzött ki maga elé.
Pedikűrös szakma: Megélhetés, tanulási lehetőség, elismerés – szakmai megelégedettség
Ha pedikűrösként rendelkezel kellő alázattal és tisztelettel a vendégeid és a szakma iránt, és szorgalommal, kitartással a mindennapjaidban, akkor az előjegyzési naptáradban nemigen akad üres hely. Így alakul át egy választott szakma biztos anyagi megélhetéssé.
Az a pedikűrös, aki pedig észreveszi a szakma által nyújtott további lehetőségeket, új eszközöket, technikákat és ennek megfelelően képzi magát, egyre szélesebb körből tud vendégeket fogadni. Komolyabb szakmai kihívásokkal fog találkozni, ahol hosszú távon a vendéggel együtt dolgozva tud megoldani egy-egy lábproblémát.
De az igazi bevétele a pedikűrösnek nem forintban számolandó. Talán nincs még egy ilyen szakma, ahol a vendégektől ennyi szeretet, hálát, elismerést kaphatunk.
A valódi siker a vendég megkönnyebbült mosolya
A pedikűrös nem orvos, mégis sok esetben „gyógyít”. Az a rettegett benőtt köröm, mennyi fájdalmat tud okozni… Egy jó pedikűrös megfelelő eszközökkel és szakmai hozzáértésével rövid idő alatt, meg tudja oldani műtét nélkül is a kezelését. Amikor a vendég megkönnyebbül és mosolyogva megköszöni, ennél nagyobb öröm nem is érhet szakembert.
Siker az, amikor kinövesztünk egy fájdalmas körmöt, amikor pótolunk egy hiányzó körömrészt.
Siker az, amikor eltávolítunk egy fájdalmat okozó tyúkszemet és a vendég arcán megjelenik a hála, a szeretet mosolya felénk.
Siker az, amikor a vendég észreveszi az új eszközeinket, és hálás, mert tudja a fejlesztés ő érte történt.
Siker az, amikor a falon lévő új oklevelet is észreveszi és elismerően újságolja ismerőseinek, hogy az ő pedikűröse folyamatosan képzi magát, folyamatosan fejleszti eszközeit, anyagait.
És siker, amikor a pedikűrös este úgy hajtja álomra fáradtan a fejét, hogy „ma is sok embernek tettem könnyebbé az életét”.
Támogató közeg és folyamatos tanulás a PediKlubbal pedikűrös szakembereknek
A PediKlub Magyarország egyedüli, oltalom alatt álló pedikűrös fóruma. Célunk, hogy pedikűrös szakemberként támogassunk, hogy képezd magad. Ne csak elkezdd, hanem folyamatosan fejleszteni tudd szakmai tudásod és így karriered is. Minőségi, kiscsoportos, aktív pedikűrös továbbképzéseinken megismerhetsz más szakembereket, megtanulhatod a szakmát a gyakorlatban. Elsajátítod a legkorszerűbb eszközök és technikák használatát, személyesen Róth Éva lábápoló mestertől.
Gyere, képezd magad, kezdd el szakmai karriered kiépíteni, mi segítünk benne.