A talpi szemölcs hatékony otthoni kezelése – gyakorlati útmutatóval
Már a 8-10 éves korosztály is küzdhet a talpat érintő vírus okozta szemölccsel, kialakulásához elegendő, ha a bőr hámrétege megsérül. Nem kell nagy sérülésekre gondolni, elég egy kis kavics nyomása, egy cipő bélés gyűrődése és már ki is alakult a mikro – szinte nem is látható – bőrsérülés. Ha pedig a vírus jelen van és a gazdaszervezet fogékony a befogadására, a vírus már be is tud jutni a hámréteg mélyebb rétegébe. Nézzük meg, hogy miként érdemes a már kialakult talpi szemölcsöt otthon kezelnünk!
Életkor szerinti érintettség
Kamaszkorban a láb izzadása intenzívebb, a láb bőre szinte állandóan nedves, ez a nedves felületű bőr pedig sérülékenyebb, ezért könnyedén kialakulhat rajta szemölcs. Felnőttkorban pedig pont az ellenkezőjét tapasztaljuk, hiszen a láb bőre gyakran kiszárad, kirepedezik, ez is tökéletes alap a vírusos szemölcsnek. Csecsemő és kisgyermek-, illetve időskorban azonban nem jellemző a vírus fertőzések kialakulása.
A rendszeres lábápolás fontossága
A bőr egészsége természetesen függ az egészségi állapotunktól, és ha úgy gondoljuk egészségesek vagyunk, nem is kell semmit csinálni a bőrünkkel – sajnos ez nem egészen így van. A bőrt számtalan külső hatás éri, mely károsítja, például kiszárítja, ezért a külső felületét krémek rendszeres használatával ellenállóvá tudjuk tenni a mikrosérülések kialakulásával szemben, így hatékonyan megelőzhetjük a szemölcs kialakulását is.
A szemölcs kialakulása
Amikor a vírus bejut a hámréteg sérülésén keresztül az élő osztódó sejthez, a sejt fertőzött lesz, és kialakul a szemölcs. Eleinte szinte nem is látható, nem is tapintható, azonban a sejtosztódás miatt egyre nagyobb felületen lesz látható a szemölcs terjedése – ez lehet karfiolos kidudorodó, de akár lehet kúpszerű pöttyözött is. A fajtákról korábbi blogcikkünkben olvashattok részletesen.
A szemölcs otthoni kezelése
A legtöbb vírus okozta szemölcs kezelése otthon is elvégezhető gyógyszertárban kapható szemölcsirtó tapaszok használatával, melyek szalicilsavval átitatott puha, ragasztható kötszerek. Emellett a szalicilsav tartalmú ecsetelők használata szintén hatásos lehet, ha a megfelelő ecsetelő a megfelelő vírus kezelésére a megfelelő módon van használva. Arra figyeljünk, hogy a használati utasítást mindig pontosan tartsuk be!
A PediKlub ajánlása a szemölcs hatékony otthoni kezelésére – gyakorlati útmutatóval
A hosszú lábápoló szakmai tapasztalatunk alapján a szemölcsök kezelésére – otthoni használatra – gyerekeknek és felnőtteknek első körben a COLOMBUS nevű szemölcsirtó ecsetelő használatát javasoljuk, mert rendszeres használatával már rövid időn belül látható javulást tapasztalhatunk.
Használata lépésről lépésre
(Az 1-4. lépést ajánlott napi egyszer, tisztálkodás után elvégezni.)
1. lépés
Helyezzünk a szemölcs környékére egy papírtörlőt, hogy a készítmény az ép bőr felületével ne érintkezhessen!
2. lépés
Érintsük a cseppentőt a szemölcshöz, ezt nem kell nyomni, mert magától megnedvesíti a felületet!
3. lépés
Várjunk pár másodpercet, hogy a készítmény megszáradjon, ekkor a felülete szürkés fehéres lesz!
4. lépés
Ismételjük meg még kétszer a fenti folyamatot, amikor végeztünk, akkor ne tapasszuk le szemölcs felületét!
5. lépés
Több nap használat után kemény felület alakul ki a szemölcsön, ezt óvatosan már el tudjuk távolítani!
A kezelést addig alkalmazzuk, amíg a bőr felülete egészséges nem válik, és a szemölcs már egyáltalán nem látható. Ha kezelés közben a szemölcs környékén a bőr kipirosodik, akkor hagyjuk abba a kezelést, várjuk meg, hogy a bőrpír elmúljon.